Elköltözni a Jupiterre
Tűzzünk ki célokat level 1
Mesélek egy vidám kis történetet utolsó évfolyamos egyetemista voltam, amikor azon elmélkedtem a koliszobában a reggeli vajas kifli instant kv tekert cigi kombóm mellett , hogy lassan ideje lenne véget vetnem csodálatosan és hamisíthatatlanul egyetemista éveimnek.
27 éves voltam 7 éve jártam már egyetemre. Kezdtem úgy erezni hogy összenyomnak a falak. Boldog évek voltak ezek rengeteg buli pia hosszúlábú parfüm felhő. Néha egy egy oktató meg kérdezte , hogy mit gondolok a könyvének bizonyos fejezetéröl, aztán a válasz alapján kaptam valami jegyet, ami vagy megfelelt vagy nem. Azt hiszem első év után már tudatosan kiirtottam magamból a javítási lehetőséggel élés parányi szikráját is, igy szinte mindig megfelelt amit beírtak. Ha megbuktam következőre majd átmegyek vagy nem, végül is, tök mindegy, ez volt az életfelfogásom. Ennek az elméletnek köszönhetően nem lettem Pedagógus aki a matematika rejtelmeibe vezeti be a lurkókat. Félreértések elkerülése végett nem azért kaksiztam bele a tudás megszerzésének eme porcelántányérjába mert ne lettem éhes a tudásra, csupán csak rájöttem hogy sosem fogok a katedra mögött állni és ifjú kobakokat untatni arról hogy a négyszernégy mért 16 és nem az offroad a hozzáköthető legfontosabb aspektus. Szoval igyekeztem kellemesen eltölteni az idömet , közben meg vártam a boldogság puhacsőrű vadgalambját hogy csapjon már le rám valami értelmes ötlettel legalább, hogy mi a retkest kezdjek az életemmel.
Ne gondold kedves olvaso , hogy a TE adódat herdáltam egy pillanatig sem . Ekkor már egyéni vállalkozo voltam, volt saját cégem ami mint szokott lenni elsöre iszonyú mínuszba vert , haha boldog idök. Mellette rész munkaidőben dolgoztam és az egyetem Hallgatói Önkormányzatában is segítettem az embereket bulihoz meg ingyen piához jutni. Szóval nem haszontalan naplopóskodtam a füstben.
Ekkor úgy voltam vele hogy kipróbálok amit csak lehet majd csak megtalálom azt ami leköt hosszabb időre és megélek belőle, jól. Visszagondolva csak futkároztam céltalanul éltem napról napra ahogy mindenki körülöttem. Olyan hogy célkituzés nem hagyta el egyetlen oktatom száját sem a próbálkozással töltött négy év során. Elegem lett, igy nem mentem el az összefüggő intézményi gyakorlatra, nem tettem le egy szigorlatot, hogy ne legyen meg az államvizsgához szükséges creditem és feltételeim.
Parkolopálya egy szemeszter max 2.Gondoltam magamban. Közben, ahogy lenni szokott jött egy lány hát miért ne alapon képzést, szakot kart váltottam. Igy lettem művész(élet).
Eltellt ujabb három csodás alkoholos cigi füstös év és újra ott álltam a kiflim mellett hogy na akkor most mi a pálya. Végezek és álljak be a sorba? vagy maradjak csak még fél évet, hogy biztosan legyen elég idöm lelkileg felkészülni ? Egyik barátom rávilágított , hogy csak a luzerek diplomáznak félévkor akkor amúgy sincs diplomaosztó kerti parti szóval az szánalom, végezni csak évvégén lehet. Csak , hogy értsük miért volt ilyen nehéz eldönteni , hogy akkor most vége és felnőttem a végtelenbe és tovább.
Életem ekkor kb olyan volt mint Van Wilder-nek a buli szervizből. Tekintve hogy Hallgatói Önkormányzat Elnök voltam sörért már évek óta nem fizettem, Egyéni tanrendemnek köszönhetően gyakorlatilag nem kellett órára járnom. Kivéve ha ráértem vagy ha unatkoztam volna. Persze ez nem fordult elő túl sokszor. Nah de mindegy is térjünk vissza az alapgondolathoz .
Tényleg nyomtak a falak , végezni akartam elég volt, igy jött pár nap után a mentő ötlet a félretett pénzemből miért ne próbáljam meg külföldöt Angliát például.
Anglia ez a retek rabszolga ország szar kajával még szarabb idővel bár sok pénzért .Fuckin élhetetlen metropolis néha hiányzol.
Step 1.
Nah jó oké Anglia, ugye a cél már ott lebeg a szemünk elött, tudjuk hogy mit akarunk, ekkor már csak annyi a dolgunk hogy írásba foglaljuk és feltesszük varázskérdést ami pedig a hogyan?
Mi kell hozzá? – elsődlegesen természetesen pénz. Ez pipa mert volt megtakarításom.
Mennyi kellhet kb ?
úgy számoltam , hogy kb 1000 fontot keres egy átlag angol /hó szóval viszek 1000 font +1 havi szállás +repjegy árát. Annak elégnek kell lennie átvészelni a kezdeti viharokat.
Megnéztem mikor jár le a megtakarításom , hogy kitudjam venni a teljes összeget. Ehhez időzítettem az indulás dátumát.
Na ezzel már meg is van az elsőlépés. Eljutottam elméletben a ködös Albionba.
Step 2.
Kell valami hajlék ahol meghúzom magam. Sajnos belefutottam egy szar körbe szóval azóta nem foglalok kecot másik országból.
Step 3.
Oké Mi a következő lépés? Folyamatos bevételre szert tenni.
kellene beszélni valamit angolul szóval irány az angol tanár aki felkészit annyira hogy legyen esélyem egy állásinterjún különben gyorsan hazafelé kell vennem az irányt.
Milyen melót keressek? valami olyat, amit már csináltam korábban és híresen jo voltam benne és szerettem is (póker osztó) ez lesz a tuti befutó gondoltam
Ez volt a nagy terv körvonalakban. Valójában ez két különböző cél, ezzel baltáztam el anno és valósult meg a cél második része csak 3,5 év múlva J De erről később most nézzük meg közelebbről az Angliáába menetel célkitűzését:
Brian Tracy után szabadon, tudjuk, hogy a céloknak un SMART céloknak kell lenniük nah jo de mit jelent ez a gyakorlatban.
S-specific –specifikus jól megfogalmazott ANGLIÁBA AKAROK KÖLTÖZNI
M-measureable –mérhető ANGLIÁBA KÖLTÖZÉSHEZ SZUKSÉGES ÖSSZEG
A-actionable- akció orientált- KELL PÉNZ KELL KECó ahol lakom és kell beszélnem valamit Angolul
R-realistic –realisztikus EZ a cél egy reális elképzelés honnan tudom, mert sok honfitársam már megcsinálta és kiköltözött Angliába. A Jupiterre költözés ellenben lehetetlen (jelenleg)
T-timed –időhöz kötött pontosan meghatároztam mikorra szabadul fel elegendő forgótőkém mikorra tudom lefoglalni a szállást és a legfontosabb hogy hagytam magamnak elegendő időt hogy összerakjam a dolgokat. ÉS STEP BY STEP ne mindent egyszerre repjegy legyen meg ekkorra. Lé rá legyen meg ekkora. Keco legyen meg ekkorra pont. stb stb.
Legyen annyi elég hogy ezzel a nagyon basic célkituzéssel is elértem Angliába és azóta is külföldön élek.Szóval működik a gyakorlatban is.
A következő bejegyzésben folytatom a mesét és megnézzük, hogyan tűzzünk ki célokat hard level és szerezzünk álom melót a segítségével.
Házi feladatként pedig tűzz ki egy célt és IRD le. Örömmel veszem ha emailben megosztod velem nah habcsók.
Facebook: https://www.facebook.com/meinthezone
Instagram:@helloenzona
Fotók:
http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_47148.jpg
http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_100044.jpg